A kávé és kávézás története egészen a 15. századig nyúlik vissza, amikor is Etiópiában kecskepásztorok arra lettek figyelmesek, hogy a kecskéik, amelyek ettek a különös piros bogyókból, sokkal aktívabbak, élénkebbek voltak.
Maguk is elkezdték hát fogyasztani a bogyókat, igaz először nem készítettek belőle italt, csupán rágcsálták azokat. Később a közelben élő szerzeteseknek is vittek a bogyókból, akik rájöttek, hogy nem csupán rágcsálni lehet őket, hanem megpörkölve, megfőzve italként is fogyaszthatják.
Innen indult tehát útjára a kávé, amely először zarándokok révén jutott el Mekkába, majd innen az egész Közel-Keletre. A kávé népszerűségének híre hamar eljutott Európába is. A kereskedők hamar meglátták a lehetőséget és a 16. század elején megjelentek a kávészállítmánnyal megrakott hajók Olaszországban, innen pedig hamar elterjedt egész Európában.
A történet itt nem érhetett véget, hiszen a nagy gyarmatosítók vitték tovább a gyarmatokra, ahol nem csak fogyasztásra szánták. Brazília, Kenya és Indonézia adottságai megfelelőek voltak a termesztésre is, így a 19. századra a Térítők közötti területen elszaporodtak az ültetvények, ami nagyban hozzájárult ahhoz, hogy mára a világ szinte minden pontján elérhető legyen ez a népszerű élvezeti cikk, mely sokunknak nem csak egy közönséges ital, hanem egy kisebb szertartás, vagy éppen a közösségi élet egyik alappillére.